1979-ben egy táncpróba közben eltörte az orrát és meg kellett műteni ... a következményeiről az orráról szóló aloldalon olvashatsz (jobb oldal, menü).
1984. január 27.:
A második Pepsi-reklámfilm forgatása során Michael másodfokú égési sérüléseket szenved; a fejbőre sérül meg. A Cedar Sinai Medical Centerbe szállítják, ahol valóságos médiahisztéria fogadja. Később kezelési céllal átviszik a Brotman Memorial kórházba – az égési sérültek részlegére kerül, oda, ahol két héttel korábban látogatást tett.
/Adrian Grant/
„Úgy terveztem, hogy 1984 nagy részét a filmezésnek fogom szentelni, de a terveim meghiúsultak. Januárban, a Pepsi-reklám felvétele alatt, amelyet a testvéreimmel együtt forgattunk, súlyos égési sérüléseket szenvedtem.
A tűz egyszerű, ostoba véletlen miatt keletkezett. Éjszaka forgattunk. A jelenet szerint a lépcsősoron kellett lefelé jönnöm, miközben a hátam mögött és mindkét oldalamon magnézium villanófények robbantak. Egyszerűnek tűnt az egész. Csak lesétálok a lépcsőn, a robbanó fényekkel a hátam mögött. Több, jól időzített felvételt csináltunk. A robbanások fényeffektusa nagyszerű volt. Később tudtam meg, hogy a fénybombák csak kétlábnyira (kb 60 centiméterre) robbantak a fejem körül, amely minden tűzrendészeti utasítás semmibevételét jelentette.
Aztán Bob Giraldi, a rendező odajött hozzám, és azt mondta: ’Michael, túl korán indulsz lefelé. Látni akarunk ott fenn, a lépcső tetején. Azt akarom, hogy látszódj a kigyúló fények között. Tehát várj egy kicsit.’
Így hát vártam, s a bombák ott robbantak a fejem körül. A szikráktól meggyulladt a hajam. Táncolva, forogva jöttem lefelé, mit sem sejtve arról, hogy ég a hajam. Hirtelen a kezemmel reflexszerűen a tarkómhoz nyúltam, hogy elfojtsam a lángokat. Elvágódtam, és megpróbáltam kiszabadulni a lángokból. Jermaine megfordult. Meglátta, hogy a földön fekszem. Éppen egy újabb robbanás hallatszott, s azt hitte, hogy valaki rám lőtt, mert nagy nyilvánosság előtt folyt a filmezés. Így észlelte ő a dolgot.
Miko Brando, aki nálam dolgozik, ért oda hozzám először. Azután hatalmas lett a zűrzavar. Őrület volt. Nincs az a film, amely megfelelően adhatná vissza, mi történt azon az éjszakán. A tömeg sikoltozott. Valaki azt üvöltötte: ’Hozzanak jeget!’ Eszeveszett rohanást hallottam magam körül. Emberek jajgattak. Megérkeztek a mentők, és mielőtt beemeltek volna, még láttam a Pepsi képviselőit, akik egy sarokban szorongtak, és onnan nézték riadtan az eseményeket. Rátettek a hordágyra, s ők annyira rémültek voltak, hogy még akkor sem jöttek oda megnézni, mi van velem.
A rettenetes fájdalom ellenére nyugodtan feküdtem. Tárgyilagosan, kívülről láttam a drámai események minden részletét. Később mondták, hogy sokkos állapotba kerültem. Ennek ellenére emlékszem, hogy élveztem a kórházba vezető utat, mert sohasem gondoltam, hogy szirénázó mentőautóval fogok valaha utazni. Ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amire gyerekfejjel vágyakoztam. Mikor megérkeztünk a kórház elé, közölték, hogy kint újságírók hada vár rám. Kértem a fehér kesztyűmet. Így született az a híres felvétel, amint fehér kesztyűben integetek a hordágyról.
Később egy orvos elmondta, kész csoda, hogy egyáltalán életben maradtam. A tűzoltók mesélték, hogy legtöbbször az ember ruhája fog tüzet, s örökre elcsúfíthatják a lángok az arcát, vagy bele is halhat sérüléseibe. Ez a szomorú valóság. Harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem hátul a fejemen, szinte egészen a koponyámig. Sok bajom volt emiatt, de végül is nagy szerencsével úsztam meg az egészet.”
/Michael Jackson - Holdséta/
A kórházban meglátogatta a sorstársait:
1984. február 5.:
Michael a január 27-én bekövetkezett balesete óta ezen a napon lép először nyilvánosság elé: Emmanuel Lewis, a Webster című tévésorozat sztárja társaságában ellátogat a Los Angeles-i állatkertbe.
1984. február 7.:
Michael (és tizenötezer meghívott vendég) részt vesz a New York-i Metropolitan Múzeumban megrendezett ünnepségen, ahol átvesz néhány díjat a CBS-től és a Guinness Book of World Recordstól.
1984. február 26.:
Michael a New York-i Lincoln Centerben részt vesz az első Pepsi-reklámfilmje vetítésén. Az elegáns rendezvényre (Pepsi Bottlers Convention) ezer vendéget hívtak meg.
Michael fején kalap volt, hogy eltakarja a kötést:
Az elkészült reklámfilm:
1984. február 28.:
Brooke Shields és Emmanuel Lewis társaságában Michael részt vesz a Los Angeles-i Shrine Auditoriumban megrendezett Grammy-ceremónián. Tarol, hatalmas világrekord születik meg: 8 Grammy-díjat nyer el!
Élete addigi legnagyobb estéjén ragyog, de nagyon fáradtnak tűnik.
1984. április eleje:
Swifty Lazar Oscar-partiján Michael partnere Liza Minnelli.
1984. április 17.:
Michael a Brotman Memorial kórházban átesik egy rekonstruktív jellegű fejbőrműtéten. Dr. Steven Hoefflin forradalmian új lézertechnikával végzi a műveletet, amelynek során rendbe hozza Michael fején azt a bőrfelületet, amely a Pepsi reklámfilmjének forgatása során sérült meg. Hoefflin kijelenti:
„Michael jól van. A saját haja felhasználásával le tudtuk fedni az érintett felületet, nem volt szükség implantátum, vagy transzplantátum használatára. Michaelnak pihenésre van szüksége, most erre is lehetősége nyílik. Nagyon hamar fel fog gyógyulni, de szeretnénk, ha néhány napig itt maradna ...
Michael számára ez az időszak érzelmileg és fizikailag is megterhelő. A műtét nagyon fontos volt a számára, mert csak ezzel kerülheti el a paróka, vagy hasonló eszköz viselését. Véglegesen meg akarta oldani a problémát.”
/Adrian Grant/
---
Nagyon úgy tűnik, hogy Dr. Hoefflin a hivatalos közleményben elbagatellizálta a következményeket, mintha nem lett volna komoly kihatása a jövőre nézve, és az utána következő, sok kínlódással járó procedúráknak sem. Valahol igaza is volt ebben Michaelnek, csakúgy, mint a szintén ekkor kezdődő, megpróbáltatásokat okozó bőrbetegségének elhallgatása esetében (lásd jobb menü: "Miért változott a bőre színe?")
2009. július 8-án Dr. Arnold Klein (MJ bőrgyógyásza volt 25 éven keresztül) a Larry King Live vendége volt. A következők hangzottak el:
"KING: - Volt haja?
KLEIN: - A haja jelentős részét elvesztette. Ön elfelejti az égési sérülést ...
KING: - A Pepsi-eset volt az, ugye?
KLEIN: - Igen. Az történt, hogy sokat használták a fejbőrében az úgynevezett szövettágítókat, amelyek egyre táguló ballonok - felfújják a fejbőrt. Utána megpróbálták kivágni a heges részeket.
Nos, mivel lupusza volt, minden alkalommal, amikor végezték rajta, a haj nélküli terület egyre nőtt a fején.
Szóval, sok fájdalmas procedúrán ment keresztül ezek miatt a szövettágítók miatt, amíg én azt nem mondtam, hogy állj. Nincs több tágító, mert állandóan kalapot kellett viselnie és ez nagyon fájdalmas volt a számára.
KING: - Szóval, kalap nélkül hogyan nézett ki?
KLEIN: - Nos, volt egy nagy, domború terület a feje tetején emiatt a berendezés miatt. Tágította a szövetet, amit utána kivágtak."
(A jobb oldali menüben lásd: "Lupusz - Mi az?")
Nézzük csak:
1984-et írunk. Michael fekete fiú létére megújítja a haldokló lemezipart, átírja a zenetörténelmet, a lábai előtt hever a világ. Mindössze 25 éves!
Minden erejét, kitartását és istenadta tehetségét beleadva valóra váltja a gyerekkori álmát. Hányan vagyunk erre képesek? A stressz, a megfelelni akarás előhozza belőle az öröklött autoimmun betegséget ... elkezdődnek a bőrén (és a lelkében) azok a visszafordíthatatlan folyamatok, amelyek végén ott a pokol, főleg egy útját és identitását kereső fekete számára: elveszti a színét, amelyre olyan büszke!
Pedig éppen ekkortájt már a maga ura, sikerül legyőznie a tinédzserkori ronda pattanásokat, étkezési szokásainak megváltoztatásával jobban érzi magát a bőrében, mint valaha ... ekkor jönnek sorra a bajok. A showbiznisz kegyetlen: tökéletesen kell kinéznie egy előadónak. Erre nem elég, hogy a bőrét porcelánfehér foltok lepik el, amelyeket elkeseredetten próbál elrejteni, még egy olyan súlyos baleset is éri, amelynek következtében leég a haj a fejéről! Még manapság, az ezredfordulón túl is kínszenvedés az égési sérülések kezelését végigcsinálni. Hát még 25 évvel ezelőtt!
Mutass egy embert, aki ezt jobban csinálta volna, és megemelem előtte a kalapom!
A Thriller hatalmas sikere után jött a munka gyümölcse: rekorddöntögetés, díjeső. Az eseményeken, gálákon szépen, tökéletes külsővel jelent meg. A fene se gondolta volna, hogy közben mindenféle testi-lelki bajjal kínlódott. Emberfeletti teljesítmény volt mindezt leplezni, hogy a külvilág ne vegye észre.
Vádak érték amiatt is, hogy miért lett olyan visszahúzódó ... könyörgöm ... kinek van kedve felhőtlenül bulizni, még ha hirtelen a zeneipar királya lett is, ha kényelmetlenül érzi magát a külseje és a takargatnivaló hibái miatt? Naná, hogy nem úgy viselkedik, mint pár évvel azelőtt. Még teljesen egészségesen sem könnyű elviselni a média rohamait, az állandó érdeklődést. Hányszor nyávogtunk amiatt, hogy nem megyünk el buliba, mert rosszul áll a hajunk, vagy túl nagy rajtunk ez, túl kicsi rajtunk az, vagy pattanás van az orrunk hegyén.
A kínok enyhítésére nem tehetett mást, beszedte a fájdalomcsillapítókat, amiket felírtak az orvosok. Napfényre nem mehetett, a csontjai törékenyebbek lettek, megrántotta a végtagjait. Közben jöttek a turnék, és a koncerteken megint ott volt benne a maximalizmus, a 110%, az adrenalin ... az álmatlanság ...
Ha mindez még nem lenne elég, jöttek a mocskos pletykák, hazugságok és rágalmazások.
Ennek ellenére rengeteget tett azért, hogy segítsen másokon.
Komolyan mondom, minden tiszteletem az övé, hogy kibírta mindezt. Én biztos már régen összeroppantam volna.
Michael Jackson az egyik legerősebb, legjobb ember volt a világon.
